HTML

Budafok Éjjel-Nappal

Aki ismeri annak nem kell bemutatni, aki pedig még nem ismeri annak meg kell ismernie a 22. kerületet. Megmutatjuk mit, hol és mikor érdemes csinálni Budafokon!

Címkék

Rendeljünk: Roseto Pizza

2014.08.11. 12:30 Budafok Éjjel-Nappal

photo 2_4.JPGAz elmúlt héten a Roseto Pizzéria kínálatából választottunk és kértünk házhozszállitást. A most következő bejegyzésben pedig részletesen be is mutatjuk, hogy hogyan teljesítettek. Házhozszállítást a kerületben és Diósdon vállalnak, 1000 Ft-os rendelés felett ingyenesen, ami igazán korrekt hozzáállás. A várakozási idő nem volt több 40 percnél, ami teljesen átlagosnak mondható, főleg, hogy a kerület másik végébe rendeltünk a budatétényi étteremhez képest.

Választásunk egy magyaros pizzára és egy rántott sajtra esett, ami már-már klasszikusnak számít az étterem teszteléseknél. Mindkét étel még forrón érkezett meg és kiemelkedően jók voltak. A pizza tésztája igazán vékony volt, a feltétek minősége meglepően jó volt és összességében is egy tökéletes pizzát kaptunk.

Hasonlóan jó volt a rántott sajt is. Nem folyt szét a sajt, de a panír sem lett bántóan vastag. A legnagyobb meglepetés mégis az volt, hogy mire házhoz érkezett, még mindig finoman olvadt volt a közepe. A hasábburgonyával sem volt gond, éppen csak annyira lett megsózva, hogy aki kevésbé sósan szereti még annak is kellemes volt. A házi tartár pedig felveszi a versenyt bármelyik másik éttermével.

Mindenkinek tudjuk ajánlani, aki szeretne egy pihenőnapot a konyhában, de attól még nem akar kompromisszumokat kötni. A Roseto Pizzériában nem fog csalódni.

 

Roseto Pizza
Cím: 1223 Bp. Rákóczi út 20/B
Tel.:+36-1-292-0831
Rendelésfelvétel: 11:00-21:30
http://www.roseto.hu/
https://www.facebook.com/RosetoPizza

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

Szólj hozzá!

A nagy BuBi teszt

2014.07.23. 11:55 Budafok Éjjel-Nappal

Kevés olyan fővárosi lakos van aki nem hallott még a legújabb közösségi közlekedési formáról a BuBi-ról. A Budapest több pontján kölcsönözhető közbringák már hónapok óta láthatóak az utcákon, de még csak kicsivel több mint egy hete kezdődött meg a próbaidőszak. Ennek során 1000 szerencsés jelentkező két hétig úgy használhatja a kerékpárokat mintha a rendszer már élesen működne. Az 1000 BuBi bérlet megközelítőleg 25 perc alatt fogyott el, de szerencsére időben sikerült regisztrálnunk.

10389086_10152162995351513_305369115782587396_n.jpg

Az alapvető tapasztalatainkról a kerékpárokról és az állomásokról csak röviden értekeznénk, hiszen azt megtették már többen is helyettünk. A rikító zöld egyedi kialakítású bringák a megszokottnál valóban nehezebbek, köszönhetően az egyedi és lopásbiztos váznak, a hagyományosnál tömörebb, de defektbiztos kerekeknek és a sok kiegészítőnek. A kölcsönzéshez szükséges miniszámítógép a kerékpárok hátulján helyezkedik el és a vezeték nélküli technológiával működő kártyán kívül a regisztrált felhasználók a telefonszámukkal és a BuBi kódjukkal is kibérelhetik, amennyiben a kártyájukat otthon hagyták. Az ülések hosszabb távon is kényelmesek, könnyen állítható a magasságuk. A háromsebességes agyváltó a legtöbb helyzetben elégséges, de nem mindig találni a megfelelő fokozatot. A kerékpár elején található egy tartó kosár egy (még) feszes gumipókkal, de érdemes odafigyelni a csomagunkra mert oldalirányba kimozdulhat a nem megfelelően rögzített táska. A kosárban található még egy elektromos lakat is, amelyet a kártyánkkal aktiválhatunk ha két BuBi-pont között leraknánk a bringát. A dobfékek kellemes ráhagyással működnek, így a kerekek nem fékezhetőek állóra és kisebb az elcsúszás esélye. Összességében egy kellemes kerékpár ami alkalmas a belvárosi közlekedésre és a turisták számára is remek opció lesz a városnézésre.

Amiért foglalkozunk vele a Budafok Éjjel-Nappal blog hasábjain az pedig onnan ered, hogy minket teljesen meggyőzött a rendszer, de annak ellenére is, hogy még csak most fog elindulni élesben a program, hiányoljuk az állomásokat a szélső kerületekből. A kerületünkhöz legközelebb eső BuBi-pont a Móricz Zsigmond körtéren van, ami egy legalább félórás út tömegközlekedéssel. Ha valóban közlekedésre szeretnénk használni a kerékpárt, ennél akár sokkal gyorsabban is bejuthatunk a belvárosba. Kocsival megközelíteni a környezetbarát alternatívát enyhe képmutatásnak tűnhet és akkor még nem beszéltünk a parkolás problematikájáról. Megérthető ugyan, hogy nem kell a teljes várost lefedni átvevőpontokkal, de legalább a törekvést jó lenne látni. Erre példa, hogy a regisztráció után történt szerződéskötésre a két teljesen megújult BKK ügyfélközpontban volt lehetőség. A kelenföldi ügyfélszolgálatot választva elsőként elcsodálkoztunk annak modernségén, a kifogástalan enteriőrön illetve a villámgyors ügyintézésen. Mindenképpen csak ajánlani tudjuk ügyes-bajos dolgaink elintézésére, de amint megkaptuk a kártyát szemet szúrt, hogy nincs lehetőségünk azonnal kerékpárra pattanni és úgy továbbközlekedni. Figyelembe véve, hogy egy olyan dél-budai közlekedési csomóponton voltunk ahol a nemrég átadott 4-es metró csillogása még nem hagyott alább és ahol központosodik az elővárosi vasúti- és tömegközlekedés, ez igen szomorú.

Összefoglalásként a BuBi jó. A BuBi-ra szükség van. De szükség van rá az egész városban, nemcsak a belvárosban. Ezért igazán várjuk azokat a nyilatkozatokat a sikeres éles start után, hogy szükség van a rendszer bővítésére, annak sikeressége miatt. Mert a Mol BuBi sikerre van ítélve és Mi teljes szívből drukkolunk a projektnek.

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

4 komment

Címkék: budapest bkv máv fejlesztés vasút bubi bkk Budafok 22.kerület

Rendhagyó múzeumok éjszakája

2014.06.22. 20:27 Budafok Éjjel-Nappal

Az évente megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája programon idén két olyan kerületi eseményre látogattunk el, ami egy kicsit kilóg a sorból. Némileg hiányos lesz a beszámoló, mert mindkét “múzeum” rendes éves tárlatát kihagytuk a bejegyzésből és mindenkit csak bátorítani tudunk, hogy ha még nem látta, mindenképpen látogasson el az év többi napján. Beszámoló következik élményekről és hangulatokról!

Elsőként az Oroszlános Udvarban jártunk az Álomautó Kiállítás esti programján. Már az első pillanatban feltűnt, hogy az egész udvarban akkora a nyűzsgés, hogy még a Borfesztiváli hangulatot is felülmúlja. Az udvaron folyamatosan köröztek a szebbnél-szebb veterán autók és mint később kiderült, bárki beülhetett egy kör erejéig. Igazán egyedülálló módon mutatták be az Álomborokat és pálinkákat azoknak, akik még nem kóstolták valamely helyi vagy az idén első alkalommal megrendezett Belvárosi Halfesztiválon. Akik végeztek a múzeumlátogatással, vásárolhattak egy üveggel a kedvenc borukból vagy visszatérhettek a hangulatos udvarra iszogatni.

Akár az egész estét is el lehetett volna itt tölteni, hiszen a múzeumban napokig lehet bolyongani az autócsodák között, de várt ránk még egy helyszín ahová mindenképpen szerettünk volna eljutni. Körülbelül 5 perc sétára található a Törley pezsgőpincészet gyönyörűen felújított látogatóközpontja amely teljes egészében mutatja be a Törley hagyományos pezsgőkészítésének minden folyamatát és a gyár történetét.
IMG_4956.JPGA múzeumon és a pincesétán kívül lehetőség volt még a teljes szortiment végigkóstolására is. A hangulatot két koncert is biztosította az este folyamán, fél héttől Micheller Myrtill és a Swinguistique játszott egészen fél kilencig, amikortól Boggie kápráztatott el mindenkit világhírű hangjával.
IMG_4965.JPGMindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy látogasson el mindkét rendhagyó kiállításra és jövőre a Múzeumok Éjszakáján gondoljon a 22. kerületre is!IMG_4969.JPG

 

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

Szólj hozzá!

Erre jártunk: Nasi Fagylaltozó

2014.06.19. 07:44 Budafok Éjjel-Nappal

A nyár beköszöntével, több cukrászdát is felkerestünk már, hiszen ki ne vágyna egy gombóc hűsölésre? Választásunk a Facebookon is igen aktív Nasi Fagylaltozóra esett.

A Háros utca felső részén található fagylaltozó, egészen el van dugva a fentről érkezők elől, de nem szabad figyelmen kívül hagyni mert odabent igazán hűs nyalánkságok várják az embert. A fagyikat (és süteményeket) helyben is ellehet fogyasztani, erre van lehetőség a klimatizált üzlettérben és az épület elött kialakított teraszon is. A cukrászda épülete kívül-belül teljesen fel lett újítva, igazán kellemes környezetben lehet válogatni és fogyasztani.

A klasszikus ízek mellett természetesen válogathatunk extravagánsabb ízek közül is, de ha megmaradnánk egy belga csoki és vanília duónál, kérhetjük akár színes tölcsérben is, hogy megbolondítsuk a fagylaltozás élményét. Az általunk kóstolt három ízből, melyek között megtalálható volt a zöldalma, a kókusz és a “kinder pingvin” egyikben sem csalódtunk. A kókusz pedig még fel is vette a versenyt a korábban kóstolt Pink Frog kókusszal. A mai igényeknek teljesen megfelelve, természetesen kézműves fagylaltokról beszélünk minden íz esetében és az árak miatt sem kell aggódnunk hiszen egy gombóc mindössze 165 ft normál adagban. A gyerekeknek a színes tölcsér mellé gyermek adagot is lehet kérni, bár egy ilyen finom fagylaltot minden gyerek szívesen elmajszol.

Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ajánljuk, hogy látogassanak el. Mi is vissza fogunk még térni!

Nasi Fagylaltozó
Cím: 1222 Budapest, Háros utca 148.
Nyitvatartás: Hétfőn 12-től este 7-ig, keddtől vasárnapig 11-től este 7-ig.
Tel.: +36-30-675-9875

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

Szólj hozzá!

Erre jártunk: Kompház

2014.06.17. 01:09 Budafok Éjjel-Nappal

A nyár beköszöntével előtérbe kerülnek a szabadtéri és teraszos vendéglátóhelyek. Legújabb bejegyzésünkben is egy ilyen hellyel fogunk foglalkozni.

Az április közepétől szeptemberig nyitvatartó büfé csupa meglepetéssel várja az odalátogatókat. Már 11-től nyitva vannak és a konyha egészen fél tízig várja az éhezőket, de akkor már csak félórát lehet ebben a csodálatos környezetben eltölteni a tízórás zárásig. A szomszédos Vasmacska mellett egészen eltörpül a Kompház büfé bejárata, de inkább kövessük a megérzéseinket mint a kikövezett utat ha finom halakat ennénk. A kapun áthaladva rögtön a Duna-partjával találjuk magunkat szemben és egy terasszal ahol helyet foglalhatunk.

Maga a büfé egy kis házikó és bár nem éppen a legcsillogóbb kívülről, de minden rendkívül tiszta és a varázslatot színes tálcákon kapjuk. A mi választásunk a ropogósra sült kagylóhúsra esett és egyáltalán nem csalódtunk. A kagyló valóban ropogós volt, de nem lett odaégetve és mégis teljesen átsült. A rácsöpögtetett citromon kívül remekül ment hozzá a kovászos uborka is. Ottlétünk közben sorban kérték ki a régi és rutinos vendégek a hekkeket és mind egy szálig gyönyörűen nézett ki és óriási darab volt. Egy egész hallal már nem tudtunk volna megküzdeni hiszen a kagylóból is hatalmas adagot kaptunk, de azért még megkóstoltuk a rántott tintahalkarikát is. Szintén nem csalódtunk. Az ételkínálat mellé bőséges italválaszték is elérhető, a halak mellé azért mégiscsak egy fröccs dukál. Külön plusz pont, hogy nem kell külön kérni az almafröccsöt, az állandó kínálat része.
photo 3_2.JPG
A rendeléseket megkönnyíti, hogy számozott fából készült halakat osztanak mellé, így elég csak a saját számunkra figyelni és amint kész vannak az étkeink, már szólnak is. A várakozási idő igazán nem mérvadó, főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen kellemes a környezet.

photo 2 (1)_2.JPGA Kompház büfé már az első alkalommal magával ragadott minket és biztosan kerítünk még alkalmat a hely teljes kínálatának feltérképezésére. Ajánljunk mindenkinek aki szereti Duna-part mással össze nem téveszthető hangulatát és azoknak is, akik csak ennének egy jót.

photo 5_1.JPG

Kompház
Cím: 1222 Budapest, Gyár utca 1.
Tel.: +3620-619-9420 

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

1 komment

Címkék: gasztro Budafok Étterem 22.kerület

Kis boltban, nagy nyomda!

2014.06.14. 12:52 Budafok Éjjel-Nappal

Ismét egy már régóta működő boltot mutatunk be a blog hasábjain. A Promontor Print már a Promontor Üzletház megnyitása óta várja igen sokrétű szolgáltatásaival a vásárlókat. Kivel ne fordult volna már elő, hogy elfelejtett kinyomtatni egy dokumentumot és az utolsó pillanatban jött rá, hogy kifogyott a tinta a nyomtatóból? Esetleg egyedi ajándékban gondolkozott, legyen az bögre, póló vagy párnahuzat? Kevés olyan dolgot tudnánk mondani amire itt, Budafok-Belváros központjában nemet mondanának!

Egy átlagos háztartásban nem feltétlenül éri meg nyomtatót fenntartani, hiszen csak foglalja a helyet, a tinta mindig a legrosszabbkor fogy ki és ha ritkán használjuk, még akár be is száradhat. Ezért ha akad valami nyomtatni való, Mi mindig a Promontor Print-et választjuk! Útba esik a belváros felé igyekezvén és a kerület bármely pontjáról gyorsan elérhető. Eddig még sosem csalódtunk sem a nyomatok minőségében, sem pedig az elkészülési időben. A kiszolgálás mindig kedves és előállhatunk a legelképesztőbb ötletünkkel is, biztosan lesz rá megoldás.

photo 1_2.JPG

A klasszikus nyomdai szolgáltatások mellett ajándéktárgyak széles választékát találjuk az üzletben, az egyediségért pedig a gravírozás felel. Többféle bor közül választhatunk, melyre teljesen egyedi címkét is kérhetünk az ünnepeltnek vagy üzleti partnerünknek. Ha pedig a helyi lapokban és egyéb médiumokban szeretnénk reklámozni vagy apróhirdetést feladni, itt szintén megtehetjük, hiszen a Promontor Print egyben hirdetésfelvevő pont is.

photo 2_1.JPG

A legtöbb szolgáltatás és ajándéktárgy a honlapon is megtalálható, de érdemes körbenézni az üzletben is. Minket meggyőztek már a mottójukkal is! :)

2016_1.jpg

Promontor Print
Cím: 1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 25-29. Földszint
E-mail: uzlet@promontorprint.hu
Tel.: +36-1-482-0210
Web: www.promontorprint.hu

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

Szólj hozzá!

Erre jártunk: A megújult BMTE Sportvendéglő

2014.06.12. 08:15 Budafok Éjjel-Nappal

Sokak örömére teljesen megújult a BMTE sportvendéglő. Nemcsak kívülről újították fel teljesen, de a belső teret is teljesen modernizálták. A régi vaskos fapadok és asztalok kikerültek a teraszra, bent pedig új asztalok és székek várnak mindenkit. Minden helyiségben TV-n keresztül lehet sportmérkőzéseket nézni és a bárpult is gyönyörű lett.

photo 4 (1).JPG
A sok változás mellett azért a jó dolgok megmaradtak a régiben. Az árnyat adó fák a teraszon, a kellemes zsibongás ami nélkül annyira üres lenne a hely és végül, de nem utolsó sorban a konyha is még mindig remek.

photo 1_1.JPG
Látogatásunkkor a régi kedvencünket rendeltük, rántott sajtot, hasábburgonyával és tartármártással. Félelmeink azonnal szertefoszlottak amikor -rekordidő alatt- megkaptuk a tányérokat. Az adag nem ment össze, a sajt is finom, még éppen olvadt állapotban került tálalásra, a hasáb tökéletesen átsütve és a tartármártással sem volt gond.

photo 3_1.JPG
A megújult környezet kiváló helyszíne lehet születésnapoknak, zenés rendezvényeknek és egyéb összejöveteleknek. Amíg tart a nyár és jó az idő akár 80 fős rendezvényeknek is otthont adhat a belső tér és a terasz.

A legjobb az egész átalakulásban, hogy a szerethető kicsit kopottas, avittas vendéglőből egy szintén szerethető, imádható vendéglő lett, modern köntösben, de mégis hangulatosan. Mindenkinek ajánljuk, hogy látogasson el, legalább egy ebédre, de törzshelynek sem utolsó!

BMTE Sportvendéglő
1222 Budapest, Promontor utca 89.

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

1 komment

Címkék: gasztro catering kavezo Budafok Étterem 22.kerület

Erre jártunk: Pink Frog Fagylaltozó - Cukrászda

2014.06.09. 17:36 Budafok Éjjel-Nappal

Igazán hiányzott már Budafok hegyes-völgyes részén egy kávézó vagy cukrászda ahová az ember fia-lánya betérhet egy félórára, akár a gyerekekkel, akár csak egy nyugodt félórára. Ezért is lett hiánypótló a Pink Frog Fagylaltozó az Árpád utcában.

Már egy ideje tartottak a munkálatok, amikor kiderült, hogy a régi kocsma helyén egy sokkal inkább gyermekbarát hely fog nyílni. A nyitás után nem sokkal látogattunk el, kedvünket és lelkesedésünket tényleg csak a zuhogó eső fogta kissé vissza.

A belépés után két dolog derült ki a beltérről. Az első, hogy valóban minőségi és modern bútorokat, elemeket használva egy igényes vendéglátóhelyet alakítottak ki. Másrészről le sem lehet tagadni, hogy a középpontban a gyermekek vannak. A kis asztaltól kezdve, egészen a színes tölcsérekig, a kertben kialakított játszótéren át az ugrálóvárig teljesen gyerek és családbarát. Arról nem is beszélve, hogy amíg a gyerekek jól érzik magukat, a szülők is lazíthatnak egy kicsit.

Az italkínálat teljesen általános, a kuriózumokat a sütik és fagyik terén keressük. Mi egy epres kockát és egy maxi king szeletet kóstoltunk meg. Mindkettő nagy gonddal lett elkészítve és igazán ízletesek voltak. Tökéletes íz, állag és kinézet. Ugyanez elmondható a fagylaltokról. Amit igazán érdemes kiemelni az akkori kínálatból az a kókusz.Egyszerűen mennyei volt.

Az 50nm-es belső részben és a 160nm-es belső udvaron fantasztikus gyerekzsúrokat lehet rendezni és az sem kérdés, hogy honnan rendeljük a tortát, hiszen már tortarendelést is felvesznek. Az apukákra is gondoltak mivel a nyár folyamán közvetítik a foci vb-t is.

Mindenkinek javasoljuk, hogy látogasson el, mert egy igazán üdítő színfoltja lett Budafoknak.

Pink Frog Fagylaltozó - Cukrászda
pinkfrogfagylaltozo@gmail.com
1222 Budapest, Árpád utca 11.

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

Szólj hozzá!

Címkék: blog gasztro kavezo Budafok Étterem 22.kerület

Kedvcsináló hétvégére!

2014.04.16. 13:14 Budafok Éjjel-Nappal

Szombaton reggel végre eljön a nagy nap és megkezdődik az Álomautó Kiállítás, valamint a Budafok Éjjel-Nappal közös nagy hétvégi ünnepe az Első Húsvéti Locsoló- és Nyuszifesztivál!

Rengeteg munkát fektettünk bele, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére való programokat. Egész hétvégén várja a legkissebbeket az OTP Bank gyereksátra, ahol az ünnepekhez kapcsolódó kézműves játszóház és csillámtetoválás biztosítja a felnőttek nyugodt szórakozását.

Megrendezésre kerül az I. Vintage Komód - Közösségi Vásár is, ahová még várjuk az utolsó asztalokra jelentkezőket a marketing@alomautokiallitas.hu e-mail címen. 

Az árusok szombaton és vasárnap is, cserélgetik, árulják a legmenőbb vintage darabjaikat, valamint a belvárosban már ismertté vált Trash13 Vintage Store is részt vesz a csere-berében. A kerületi boltokat egy korábbi cikkünkben bemutatott, a Gábos család által vezetett Spider Cipő-Outlet képviseli.

Akiket kevésbé érdekelnek a ruhadarabok, azok se csüggedjenek, hiszen a hétvégén a Nagy Budapesti Kultúrzsibi is az Oroszlános Udvarba költözik. Igazán menő antik bútorok, könyvek, bakelitlemezek és apró csetreszek várják az érdeklődőket.

A vásárlás is kimerítő tud lenni, ezért olyan gasztronómiai kiállítókat hívtunk, akik az ünnephez méltó kulináris élvezetekkel készültek. A Nagymama Házi Boltja régimódi házilag füstölt hústermékekkel készül, hozzá érdemes a Pataki Cukrászda kalácsait választani, majd desszertként egy kis gyümölcskenyeret az idén 41 éves érdi legendás cukiból.

Az autók szerelmeseit természetesen várja az Álomautó Múzeum, de az Udvarban tart találkozót a Cadillac Klub is. Sok szeretettel várunk mindenkit szombaton és vasárnap az Oroszlános Udvarban!

 

 

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

Szólj hozzá!

„Ejsze tojást fessetek!”

2014.04.03. 08:00 Budafok Éjjel-Nappal

Most következő posztunkban a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ közismertebb nevén a Klauzál Ház programajánlóját olvashatjátok. Minket teljesen meggyőzött és örülünk, hogy ilyen interaktív kiállítások is helyet kapnak a kerületünkben! :)

ht.jpg

„Ejsze tojást fessetek!”

Csodaszép és törékeny, pillanatnyi és mégis örökkévaló. Az élet teljességének tökéletes szimbóluma: az írott tojás.

Tudod, miért piros a hímes tojás?

Hány tojásmotívumot ismersz?

Látni szeretnéd a világ népeinek díszített tojásait?

Kipróbálnád a tojásírást?

Akkor, gyere el, és tudj meg minél többet a húsvéti ünnepkörről!

Bereczné Lázár-Nóra - Kétszeres Magyar Kézműves Remek díjas hímestojás-festő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere önálló kiállítása a Klauzál Házban.

Kiállítás megnyitó és interaktív játszóház: 2014. április 5. szombat, 17.00 óra

A kiállítás megtekinthető: április 25-ig.

 Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.
Tel (+36) 1 / 226-0559
e-mail: info@klauzalhaz.hu
web: www.klauzalhaz.hu
www.facebook.com/klauzalhaz

 

image_1355394243.jpg

Budafok Éjjel-Nappal

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása