A nyár beköszöntével előtérbe kerülnek a szabadtéri és teraszos vendéglátóhelyek. Legújabb bejegyzésünkben is egy ilyen hellyel fogunk foglalkozni.
Az április közepétől szeptemberig nyitvatartó büfé csupa meglepetéssel várja az odalátogatókat. Már 11-től nyitva vannak és a konyha egészen fél tízig várja az éhezőket, de akkor már csak félórát lehet ebben a csodálatos környezetben eltölteni a tízórás zárásig. A szomszédos Vasmacska mellett egészen eltörpül a Kompház büfé bejárata, de inkább kövessük a megérzéseinket mint a kikövezett utat ha finom halakat ennénk. A kapun áthaladva rögtön a Duna-partjával találjuk magunkat szemben és egy terasszal ahol helyet foglalhatunk.
A rendeléseket megkönnyíti, hogy számozott fából készült halakat osztanak mellé, így elég csak a saját számunkra figyelni és amint kész vannak az étkeink, már szólnak is. A várakozási idő igazán nem mérvadó, főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen kellemes a környezet.
A Kompház büfé már az első alkalommal magával ragadott minket és biztosan kerítünk még alkalmat a hely teljes kínálatának feltérképezésére. Ajánljunk mindenkinek aki szereti Duna-part mással össze nem téveszthető hangulatát és azoknak is, akik csak ennének egy jót.
Kompház
Cím: 1222 Budapest, Gyár utca 1.
Tel.: +3620-619-9420